2011. december 11., vasárnap

Párizs


Csütörtök reggel hatkor ment a vonatunk Párizsba és 10-re már ott is voltunk. Sajnos az átszállás az nem volt annyira jó, mert nagyon hideg volt es az alatt a 10 perc alatt is teljesen átfagytunk téli kabátban. A vonaton meg persze nem fűtés, hanem a légkondi ment, ami megint csak nem segített sokat a felmelegedésben.
Mikor odaértünk akkor megkerestük a szállást, ami szerencsére nem volt messze a vonatállomástól. 1-szer kellett metrot cserélni és már ott is voltunk. Csak lerakni tudtuk a csomagjainkat, mert a szoba elfoglalásához meg nagyon koran volt. Miután megszabadultunk a sok motyótól, elindultunk felfedezni a várost. Első utunk a Sacré Coeur-höz vezetett. Nagyon szép volt mar kívülről is, de elég zavaró volt a sok helyi árus, aki mindenképp ránk akarta sozni a kacatjait.Ez alapvetően egy templom, ami egy kisebb dombocskára épült. 



Belülről is nagyon szép volt, de ezt nem tudtuk megörökíteni mert fényképezni sajnos nem lehetett. Ami nem volt szimpi, hogy  a templomon belül is voltak boltok, ami nem éppen szokványos jelenség.A templombol kijövet a lépcsőknél sajnos történt egy baleset :( A fényképező objektíve találkozott a egy elég nagy darab kővel és sajnos a kő erősebb volt, ezért az objektív véglegesen megkarcolódott :( Ezután a tragédia után visszamentünk a szállásra, hogy elfoglaljuk a szobánkat.Teljesen kúltúrált volt és tiszta, de semmi extra.
Délután újra útnak indultunk és először a Notre Dame-hoz mentünk, ami az egyik személyes kedvenc látványosságunk volt Párizsban. Mivel épp közeledett a karácsony, így a bejárat előtt egy hatalmas fa fogadott minket :)


A székesegyház belülről is nagyon szép, pláne a nagy rózsa ablakok nyűgöztek le minket :)

Miután bejártuk az egész terepet a Notre Dame-nál, elindultunk a Louvre felé, hogy megkeressük a rózsavonalat jelölő arago érmeket. Ezeket sajnos nem találtuk meg, így folytattuk az utunkat a diadalív felé. A séta során először a concorde téren (ami Párizs egyik legnagyobb tere) haladtunk át, ahol láthattuk az obeliszket, amit egy egyiptomi pasa adott Franciaországnak. 



Mikor megérkeztünk a diadalívhez már kezdett sötétedni, ezért gyorsan elindultunk megmászni a lépcsőket, hogy még viszonylag világosban is lássuk a kilátást fentről. Egy pár száz lépcső után már elénk is tárult a látvány :)



2011. december 8., csütörtök

ICE vs TGV

Korán reggel keltünk, hogy az 5:58-kor induló ICE-nket elérjük. megcsináltuk a szendvicseinket, majd az este összepakolt csomagjainkkal útra keltünk. A KVV már ilyenkor is elég sűrün jár, úgyhogy gond nélkül kiértünk a pályaudvarra időben, ahol rájöttünk, hogy elfelejtettünk inni hozni, úgyhogy egy közeli benzinkútnál ezt gyorsan pótoltuk. Aztán eljött végre a várt indulás. Be is szálltunk a Mannheim felé vezető ICE-re, és kerestünk egy helyet a másodosztályon. Ezzel mindössze 20 percet utaztunk, mert azután át kellett szállnunk. A kocsi vége felé kaptunk csak helyett, ezért már a kabátunk is rajtunk volt a leszálláshoz amire odaért a kalauz, hogy az online jegyünket ellenőrizze a bankkártyás azonosítással.
Manheimbe 6:22-re kellett odaérnünk. 6:21-kor kezdett lassítani a vonat, és pontosan 6:22:03-at mutatott az órám amikor kinyíltak az ajtók...
18 percünk volt az átszállásra, ami nagyon soknak bizonyúlt, mert csak 4 vágánnyal kellett arrébb mennünk. A kb 15 perc várakozás alatt nagyon átfagytunk.
A második ICE is óramű pontossággal érkezett. Itt már konkrét helyünk volt a kocsiban is. A pályaudvaron előre ki vannak rakva rajzok, hogy a betűkkel felosztott peronon melyik vagon pontosan hol áll meg, és ez alapján hányas számú kocsi ajtó hol van. Mondanom sem kell, hogy a nekünk kellő E betű alatt centiméter pontossággal a megfelelő ajtó nyílt ki. Mannheimből indultunk tovább, jött Saarbrücken, majd Forbach (a határ). Itt jött a francia rendőrség, hogy útlevél ellenőrzést tartson. Eddig igazából kicsit csalódás volt a vonatozás, mert a  pontosságot, a kényelmet, és a tisztaságot leszámítva (persze ez sem kevés már), azért nem volt olyan extra érzés ez az ICE.
Aztán Forbach után már kezdett gyanús lenni, hogy még csak most léptünk be Franciaországba, de már csak 1 óra van hátra az útból.
A német tervezés nem is hagyott cserben. Ahogy elindultunk az út leghosszabb etapjára berakták a mozdonyt végre sebességbe. Beletaposott a mozdonyvezető a gázba és el sem engedte azt, ameddig nem értük el a 322 km/h-s sebességet. Ez kb 40 perce volt. Azóta folyamatosan 260-320 km/h között haladunk...

2011. december 4., vasárnap

UK


December 2-án egy nagyon hajnali órán felkerekedtünk a Suzuki fedélzetén és nekivágtunk a hosszú útnak. Kb 2 óra tájban indultunk, mert az volt a terv, hogy elérjük az első kompot Calais-ba. Felváltva vezettünk, nem volt semmi gond, bár egy kicsit lassabban haladtunk mint szerettük volna, ezért csak a második hajót értük el. Korábbi tapasztalataink alapján fél-tank körül elkezdtünk benzinkutat keresni, és ez alkalommal sem kellett csalódnunk a franciákban. Végül Angliában oldódott meg a problémánk.

P&O fedélzetén a csapat
A három napos útra elég sűrű programot állítottunk össze magunknak. Első nap Doverből egyenesen Oxford-ba mentünk, hogy megnézzük a várost, az egyetemet, és a látnivalókat. Második nap Londont terveztük bejárni, harmadik nap pedig külön váltunk, Julian és Morie (bocsi, ha nem így írják :D) elment Greenwich-be, amíg Marcsival mi Tonbridge-t és Tonbidge Wells-t jártuk be, ahol ő korábban élt...