Párizs

Csütörtök reggel hatkor ment a vonatunk Párizsba és 10-re már ott is voltunk. Sajnos az átszállás az nem volt annyira jó, mert nagyon hideg volt es az alatt a 10 perc alatt is teljesen átfagytunk téli kabátban. A vonaton meg persze nem fűtés, hanem a légkondi ment, ami megint csak nem segített sokat a felmelegedésben.

Mikor odaértünk akkor megkerestük a szállást, ami szerencsére nem volt messze a vonatállomástól. 1-szer kellett metrot cserélni és már ott is voltunk. Csak lerakni tudtuk a csomagjainkat, mert a szoba elfoglalásához meg nagyon koran volt. Miután megszabadultunk a sok motyótól, elindultunk felfedezni a várost. Első utunk a Sacré Coeur-höz vezetett. Nagyon szép volt mar kívülről is, de elég zavaró volt a sok helyi árus, aki mindenképp ránk akarta sozni a kacatjait.Ez alapvetően egy templom, ami egy kisebb dombocskára épült. 



Belülről is nagyon szép volt, de ezt nem tudtuk megörökíteni mert fényképezni sajnos nem lehetett. Ami nem volt szimpi, hogy  a templomon belül is voltak boltok, ami nem éppen szokványos jelenség.A templombol kijövet a lépcsőknél sajnos történt egy baleset :( A fényképező objektíve találkozott a egy elég nagy darab kővel és sajnos a kő erősebb volt, ezért az objektív véglegesen megkarcolódott :( Ezután a tragédia után visszamentünk a szállásra, hogy elfoglaljuk a szobánkat.Teljesen kúltúrált volt és tiszta, de semmi extra.
Délután újra útnak indultunk és először a Notre Dame-hoz mentünk, ami az egyik személyes kedvenc látványosságunk volt Párizsban. Mivel épp közeledett a karácsony, így a bejárat előtt egy hatalmas fa fogadott minket :)


A székesegyház belülről is nagyon szép, pláne a nagy rózsa ablakok nyűgöztek le minket :)

Miután bejártuk az egész terepet a Notre Dame-nál, elindultunk a Louvre felé, hogy megkeressük a rózsavonalat jelölő arago érmeket. Ezeket sajnos nem találtuk meg, így folytattuk az utunkat a diadalív felé. A séta során először a concorde téren (ami Párizs egyik legnagyobb tere) haladtunk át, ahol láthattuk az obeliszket, amit egy egyiptomi pasa adott Franciaországnak. 



Mikor megérkeztünk a diadalívhez már kezdett sötétedni, ezért gyorsan elindultunk megmászni a lépcsőket, hogy még viszonylag világosban is lássuk a kilátást fentről. Egy pár száz lépcső után már elénk is tárult a látvány :)

ICE vs TGV

Korán reggel keltünk, hogy az 5:58-kor induló ICE-nket elérjük. megcsináltuk a szendvicseinket, majd az este összepakolt csomagjainkkal útra keltünk. A KVV már ilyenkor is elég sűrün jár, úgyhogy gond nélkül kiértünk a pályaudvarra időben, ahol rájöttünk, hogy elfelejtettünk inni hozni, úgyhogy egy közeli benzinkútnál ezt gyorsan pótoltuk. Aztán eljött végre a várt indulás. Be is szálltunk a Mannheim felé vezető ICE-re, és kerestünk egy helyet a másodosztályon. Ezzel mindössze 20 percet utaztunk, mert azután át kellett szállnunk. A kocsi vége felé kaptunk csak helyett, ezért már a kabátunk is rajtunk volt a leszálláshoz amire odaért a kalauz, hogy az online jegyünket ellenőrizze a bankkártyás azonosítással.
Manheimbe 6:22-re kellett odaérnünk. 6:21-kor kezdett lassítani a vonat, és pontosan 6:22:03-at mutatott az órám amikor kinyíltak az ajtók...
18 percünk volt az átszállásra, ami nagyon soknak bizonyúlt, mert csak 4 vágánnyal kellett arrébb mennünk. A kb 15 perc várakozás alatt nagyon átfagytunk.
A második ICE is óramű pontossággal érkezett. Itt már konkrét helyünk volt a kocsiban is. A pályaudvaron előre ki vannak rakva rajzok, hogy a betűkkel felosztott peronon melyik vagon pontosan hol áll meg, és ez alapján hányas számú kocsi ajtó hol van. Mondanom sem kell, hogy a nekünk kellő E betű alatt centiméter pontossággal a megfelelő ajtó nyílt ki. Mannheimből indultunk tovább, jött Saarbrücken, majd Forbach (a határ). Itt jött a francia rendőrség, hogy útlevél ellenőrzést tartson. Eddig igazából kicsit csalódás volt a vonatozás, mert a  pontosságot, a kényelmet, és a tisztaságot leszámítva (persze ez sem kevés már), azért nem volt olyan extra érzés ez az ICE.
Aztán Forbach után már kezdett gyanús lenni, hogy még csak most léptünk be Franciaországba, de már csak 1 óra van hátra az útból.
A német tervezés nem is hagyott cserben. Ahogy elindultunk az út leghosszabb etapjára berakták a mozdonyt végre sebességbe. Beletaposott a mozdonyvezető a gázba és el sem engedte azt, ameddig nem értük el a 322 km/h-s sebességet. Ez kb 40 perce volt. Azóta folyamatosan 260-320 km/h között haladunk...

UK

December 2-án egy nagyon hajnali órán felkerekedtünk a Suzuki fedélzetén és nekivágtunk a hosszú útnak. Kb 2 óra tájban indultunk, mert az volt a terv, hogy elérjük az első kompot Calais-ba. Felváltva vezettünk, nem volt semmi gond, bár egy kicsit lassabban haladtunk mint szerettük volna, ezért csak a második hajót értük el. Korábbi tapasztalataink alapján fél-tank körül elkezdtünk benzinkutat keresni, és ez alkalommal sem kellett csalódnunk a franciákban. Végül Angliában oldódott meg a problémánk.

P&O fedélzetén a csapat

A három napos útra elég sűrű programot állítottunk össze magunknak. Első nap Doverből egyenesen Oxford-ba mentünk, hogy megnézzük a várost, az egyetemet, és a látnivalókat. Második nap Londont terveztük bejárni, harmadik nap pedig külön váltunk, Julian és Morie (bocsi, ha nem így írják :D) elment Greenwich-be, amíg Marcsival mi Tonbridge-t és Tonbidge Wells-t jártuk be, ahol ő korábban élt...

Sütés

Szerda délután lett egykis plusz szabadidőnk, úgyhogy gondoltuk, hogy kihasználjuk az időt, és sütünk egykis finomságot. Sütöttünk egy piskóta tésztát, és megkentük lekvárral és pudinggal. Nagyon fincsi lett! :)

Benelux államok

Pénteken útra keltünk, hogy Krisztit összeszedve megnézzük Amszterdam-ot. A város még mindig nagyon szép, egyedi hangulatú. :)

A kevés időnk miatt nem nagyon akartunk műzemokban bemenni, mert akkor az egész napunkat sorban állással tölthettük volna. Ezért inkább sátltunk mindenfelé, és amit csak tudtunk mgenéztünk kívülről:

Mosás

Mikor először elindultunk mosni, azt hittük nem lesz semmi gond. Mostunk már korábban is, van nálunk minden, csak megoldjuk valahogy. Aztán megláttuk a mosógépeket... 

Ahhoz, hogy egyáltalán mosni tudjunk, ahhoz be kellett fizetni pénzt a mosókártyára. Ez nem hangzik olyan szörnyen, de amikor 10.-re hajlandó elfogadni a nyavajás autómata a pénzt, akkor már kezd kicsit ideges lenni mindenki.

A gép kezelése nem tűnt nehéznek, beraktuk, a ruhát, a mosószert, az öblítőt, a kártyát, és elindítottuk. Kiválasztottunk egy programot, egy kímélő mosást, mert az összes program 90, 75, vagy 60 fokon mosot, kivéve ez, ami 40 fokon. Nos kb 1.5 óra után elég érdekes eredményt tapasztaltunk. A ruháink, elég furcsán néztek ki, mivel a mosás annyira kímélő volt, hogy még vizet sem használt. Centrifugálás nélkül is teljesen száraz volt minden, cserébe viszont a mosópor "elöntött" mindent. Mivel víz hiányában nem oldótott fel, ezért porként keveredett össze a ruhákkal. Azt hittük, hogy nem nyitottuk ki a vizet, vagy elromlott a mosógép, vagy valamit nagyobb baj van...

Gondoltuk adunk neki még egy esélyt. Másodikra beraktuk egy 60 fokos programra. Ez elég volt arra, hogy ruhákba ragad mosóport eltávolítsuk. Ezután már nagyjából tisztának nyilvánítottunk mindent. Ez a program már használt vizet, ez némileg felvidított minket. :)

Szóval amit a továbbiakban betartottunk: folyékony mosóport használtunk, vízlágyítót, sok öblítőt. A 60 fokos program többé kevésbé bevállt, bár a nagyon gyors fordulatszámú centrifuga azért tönkretette néhány ruhánkat. Sajnos ez nem volt állítható... Összességében túlélésre elég a mosógép, de ezért mikor hazamegyünk mindent kimosunk mégegyszer...

Állatkert

Hétvégére nem akartunk kirándulni menni, ezért a nagy hideg ellenére úgy döntöttünk, hogy megnézzük a Karlsruhe-i állatkertet. Láttunk 1-2 aranyos állatot, bár összességében az volt a benyomásunk, hogy a budapesti állatkert jobb hely. És az állatoknak is jobb soruk van otthon.

Schloss

Pénteki elfoglaltságként meglátogattuk a városi kastélyt. Mivel ilyenkor ingyenes mindenki számára, ezért sokkal több időt töltöttünk ott, mint terveztük, több órán át néztük a helyi kiállítást, és a toronyból is megcsodáltuk a kilátást.

Első napok

Egy hétfő reggeli nap volt. 8 órára volt megbeszélve a találkozó a Mensa főbejáratánál. (https://maps.google.com/maps?q=49.011861,8.416866&ll=49.011871,8.416917&spn=0.000328,0.000871&num=1&t=h&z=21) Meglepő módon mindenkinek sikerült időben odaérnie (bár Patrik eléggé kicentizte… :D). Az egyetlen ember akire várnunk kellett az a drága Becker professzor volt. Na nem is kevesett, mert késett van 2 órát legalább. (Állítólag meglepétésként érte őt a dugó az autópályán. Azóta is minden reggel meglepődik ezen…)

Bementünk a mensa-ra, ahol mindenki free for all vehetett mindenből. Na hála a jó magyar szokásoknak ennek meg is lett az eredménye. Eléggé ciki volt a helyzet. (Főleg, ha valakinek Zsombi tányérjára tévedt a tekintete.)

Üdvözölt minket egy csomó ember az egyetemtől, a DAAD-tól, az AAA-tól, meg mindenhonnan... eközben persze mindenki nagyban nyammogott. :) A vicces az egészben az volt, hogy egy csomó ember ott volt, csak az nem, akinek kellett volna. Mint már említettem Becker elkésett, kb csak a reggeli végére ért oda. Ő legalább eljött, nem úgy mint a kedvenc Böhm bácsink. Tőle csak egy emailt kaptunk, hogy néhány nap múlva szeretne velünk találkozni. (4-kor! el ne merjen senki késni!)

Összességében a kaján kívűl nem volt értelme a napnak. A következő napok nagyrészt azzal teltek, hogy újra és újra elmentünk Haabersaat-hoz (lehet, hogy nem írják, de úgyse hívta így senki). Intézük az adminisztrációt (ez egy külön post-ot ér meg), próbáltuk megszerezni az ösztöndíjunkat, stb, stb...

Legnagyobb vízesés, a Duna forrása, és az óramúzeum

10-en összálltunk, és két autóval nekivágtunk a Fekete erdőnek. Első megállónak a Duna forrását terveztük be, de odafelé belebotlottunk Németország legnagyobb vízesésébe:

Kiutazas

Hát eljött a kiutazas ideje is… Sok napi pakolás után nekivágtunk autóval az 1000 km-es útnak. Három autóval jöttünk végülis. Ha valaki egyedül akar kiutazni, akkor a vonat a legolcsóbb valoszínűleg. Viszont ha össze tud állni több ember, es tud szerezni autot, akkor igy még olcsóbban ki lehet jönni. A 10 óras menetidőt sikerült 11 óra alatt le is küzdeni. Egyszer kellett csak dugóban állnunk, de akkor szerencsére pont egy Aston Martin möge szorultunk be. 

Érdemes Nürnberg fele menni München helyett, mert kevesebb az útepites, és a forgalom is kisebb.

Karlsruhe szeptemberi tájékoztató

Szeptemberben megtartották a második összejövetelt a Karlsruhéba kijutott diákoknak. Ennek igazából semmit értelme nem volt. Megtudtuk, hogy ki kapja a DAAD ösztöndíjjat, és ki kap a bosch-tól ösztöndíjjat. Ezen kívül elhangzott még néhány információ, amit már korábban is tudtunk. Vártuk, hogy majd néhány részletet megtudunk, de csak 1 mondatot kaptunk: “Most belemehetnék a részletekbe, de nem akarok.”

Ennyi.

Francia riviéra

Nekivágtunk Franciaországnak, de hogy ne kelljen olyan sokat egyszerre utazni, első állomásunk a Garda tó volt. A szállás megtalálásával egy kis problémánk adódott, mivel a GPS egy elég gyanúsan kinéző föld úton akart minket keresztül vinni, azt már meg sem említem, hogy ráadásul magán terület volt :) Így hát megpróbáltunk a saját fejünk után menni és kitalálni, hogy vajon melyik út vezet a szállásra.
Végül sikerült megtalálnunk és a háziakat is otthon találtuk, akik persze egy szót sem beszéltek angolul, így egy jó activity után sikerült megbeszélnünk, hogy teát kérünk reggelire és hogy nem lehet bankkártyával fizetni. Miután becuccoltunk a szobába, elindultunk, hogy lemenjünk a tópartra csobbanni egyet.
Egy kis kocsikázás után meg is találtuk a szimpatikus helyet ahol letudtunk parkolni és még a part sem volt messze. A víz egy picit csalódás volt mivel nem volt olyan kristálytiszta, mint ahogy azt elképzeltük, de így is nagyon szép látvány tárult elénk. Láttuk a távolban a hegyeket amik nagyon jól néztek ki a lemenő nap mellett.
Este a hordozható kis rezsón megmelegítettük a még otthonról hozott pörit és miután jól laktunk kimentünk megnézni a villámokat amik rettenetesen jól néztek ki a távolban. Miután teljesen kipurcantunk eltettük magunkat másnapra, hogy bírjuk a következő napi távot is.
A következő uticél Nizza volt, de mivel Monaco útba esett, úgy gondoltuk, hogy keresztül hajtunk rajta kocsival. Utólag rájöttünk, hogy ez nem volt egy nagyon jó ötlet, de azért megérte. Először egy magasabb pontról tekintettünk le a városra és ezután jött csak a neheze.

A szűk utcákon kacskaringózva a BMW-k, Aston Martinok és még sorolhatnám mennyi drága kocsi között, rettenetesen féltünk, hogy nehogy meghúzzuk bárkinek a kocsiját mert akkor életünk végéig ottmaradunk mosogatni.. :)
Miután sikerült kikeveredni a városból (ez sem volt valami egyszerű mivel körülbelül 6-7 kört tettünk, mire sikerült kisorolni a megfelelő sávba), továbbmentünk Nizza felé.
Itt a szállás tűrhető volt, bár a megígért parkoló sajnos nem létezett, úgyhogy egy messzebb lévő drágább parkolóban kellett hagynunk a kocsit. Miután kipihentük az aznapi izgalmakat nekivágtunk a város felfedezésének. A kevés idő híján itt nem fürödtünk a tengerben, hanem csak a városban gyönyörködtünk.

Másnap buszra szálltunk és elmentünk Monacoba, hogy azt is részletesebben megtudjuk nézni. Először felmentünk a várba, ahol megnéztük az Oceanográfiai múzeumot.

Majd miután lejöttünk útba ejtettük a Casinot, ami hihetetlen élmény volt számunkra. Kicsit úgy érezte magát az ember mint ha egy James Bond filmbe csöppent volna. Sajnos magában a Casinoban tilos volt fényképezni és videózni is, úgyhogy nem tudtuk megörökíteni ezt az élményt. De kívülről is nagyon jól nézett ki pláne a rengeteg drága autóval előtte.

Az a bizonyos papír...

Az kiutázás körüli adminisztráció legkellemesebb pillanatai közé tartozott, mikor Mádl Katalin a kezünkbe nyomott egy papírt, hogy ezt pedig alá fogjuk írni.

Az iromány stílusára nem is vesztegetném a szót. Nem vártam tőle többet.

Az igazán szomorúnak azt tartom, hogy azok után, hogy 2 éven keresztül teljesítettünk, mi vagyunk az a néhány ember, aki mindig mindenből minden körülmény közt elérte a kívánt eredményt, még mindig úgy bánnak velünk, mintha lusta, soha nem tanuló és alapvetően is ostoba diákok lennénk. De hát ez van. Van ami már nem nagyon fog változni. Bár reménykedni azért szabad...

Az aláirandó papír néhány kulcspontját összefoglalnám:

• oktober 10-ére (hétfő) kell kinn lenni, reggel 9-re (hétvégén nem lehet a koliba beköltözni)
• hazautazás február 24. péntek
• szeptember 22-e körül lesz még egy tájékoztató
• kétféle ösztöndíj van (DAAD, Bosch)
• aktív félévre kell bejelentkezni, de tárgyakat nem kell (szabad) felvenni
• oktober végéig táblázatos formában el kell küldeni, hogy milyen tárgyakat vettünk fel (kinn)
• az el nem végzett tárgyak utáni büntetést a magyar szabályok alapján kell kifizetnünk
• biztosítást kötelező kötnünk, de a magyar tb-t igazoló eu kártya is elég az egyetemnek (egyéb biztosítás csak ajánlott)
• előadások látogatása kötelező, amit ellenőriznek, ennek elmulasztása az ösztöndíj elvesztésével járhat
• TDK-ra nem jelentkezhetünk
• 2 hét a vizsgaidőszak, pótvizsga nincs
• Koli-ban van kaució, amit a kinti egyetem kifizet nekünk, de a rongálást ettől függetlenül rajtunk hajtják be
• minimum 1 oldal hosszúságú beszámolót kell írni, és március közepéig email-ben elküldeni
• hazaérkezés után a magyar ösztöndíjunkat nagyon megkésve kapjuk csak meg
• német bankszámlát nyitni kötelező
• 200-230 euro között van a koli ára

Ösztöndíj meghallgatás

Üdv mindenkinek!

Az alapján első bejegyzésnek úgy gondoltam a legmegfelelőbb az lesz, ha az ösztöndíj-meghallgatásról írok.

Előzetesen persze nekünk is meséltek, hogy nagyjából mire számítsunk, de ezért egy ideje már megtanultuk, hogy néhány információ(forrás)t fenntartásokkal kezeljünk. Összességében nagy meglepetés nem történt, de azért magától az egész helyzettől szerintem mindenki izgult.

A meghallgatást a vizsgaidőszak utáni héten tartották egy hétköznap délután. A tanárok részéről eljött Arató professzor, Vajda Tanár úr, az EMT nagykedvenc Gyimóthy Szabolcs, ezen kívül persze ott volt Mádl Katalin, meg a Boschtól egy HR-es nő, aki szerintem azt sem tudta, hogy melyik karon van, mert beszélt nekünk, hogy milyen jó a Boschnál dolgozni, de közben csak olyan területeket hozott fel, ami fényévekre áll tőlünk.