Korán reggel keltünk, hogy az 5:58-kor induló ICE-nket elérjük. megcsináltuk a szendvicseinket, majd az este összepakolt csomagjainkkal útra keltünk. A KVV már ilyenkor is elég sűrün jár, úgyhogy gond nélkül kiértünk a pályaudvarra időben, ahol rájöttünk, hogy elfelejtettünk inni hozni, úgyhogy egy közeli benzinkútnál ezt gyorsan pótoltuk. Aztán eljött végre a várt indulás. Be is szálltunk a Mannheim felé vezető ICE-re, és kerestünk egy helyet a másodosztályon. Ezzel mindössze 20 percet utaztunk, mert azután át kellett szállnunk. A kocsi vége felé kaptunk csak helyett, ezért már a kabátunk is rajtunk volt a leszálláshoz amire odaért a kalauz, hogy az online jegyünket ellenőrizze a bankkártyás azonosítással.
Manheimbe 6:22-re kellett odaérnünk. 6:21-kor kezdett lassítani a vonat, és pontosan 6:22:03-at mutatott az órám amikor kinyíltak az ajtók...
18 percünk volt az átszállásra, ami nagyon soknak bizonyúlt, mert csak 4 vágánnyal kellett arrébb mennünk. A kb 15 perc várakozás alatt nagyon átfagytunk.
A második ICE is óramű pontossággal érkezett. Itt már konkrét helyünk volt a kocsiban is. A pályaudvaron előre ki vannak rakva rajzok, hogy a betűkkel felosztott peronon melyik vagon pontosan hol áll meg, és ez alapján hányas számú kocsi ajtó hol van. Mondanom sem kell, hogy a nekünk kellő E betű alatt centiméter pontossággal a megfelelő ajtó nyílt ki. Mannheimből indultunk tovább, jött Saarbrücken, majd Forbach (a határ). Itt jött a francia rendőrség, hogy útlevél ellenőrzést tartson. Eddig igazából kicsit csalódás volt a vonatozás, mert a pontosságot, a kényelmet, és a tisztaságot leszámítva (persze ez sem kevés már), azért nem volt olyan extra érzés ez az ICE.
Aztán Forbach után már kezdett gyanús lenni, hogy még csak most léptünk be Franciaországba, de már csak 1 óra van hátra az útból.
A német tervezés nem is hagyott cserben. Ahogy elindultunk az út leghosszabb etapjára berakták a mozdonyt végre sebességbe. Beletaposott a mozdonyvezető a gázba és el sem engedte azt, ameddig nem értük el a 322 km/h-s sebességet. Ez kb 40 perce volt. Azóta folyamatosan 260-320 km/h között haladunk...
A furcsa érzés az volt az egészben, hogy amikor először úgy éreztem, hogy mostmár lehet, hogy kicsit gyorsabban megyünk, akkor a sebességmérőről kiderült hogy már 260 km/h-t is átléptük.
Összességében nagyon élveztük az útnak ezt a részét, bár a fáradtság miatt Marcsi többször elaludt. 300 km/h felett lehet érezni amúgy csak, hogy mostmár nagyon komoly erőhatások érik a vonatot. Kicsit berezonál néhány alkatrész, és a menetzaj is némileg megemelkedik. Mindezek azonban csak apró kellemetlenséget okoznak, és a kényelmes utazást nem zavarják.
Hazafelé azért szomorúan indultunk. Jó volt a 4 eltöltött nap Parázsban, így nem nagyon volt kedvünk visszajönni a hétköznapi verklibe. Az egyetlen dolog ami jó kedvvel töltött el, hogy akkor most végre kipróbálhatjuk a világ leggyorsabb kerekeken guruló vonatát. Az igazsághoz tartozik, hogy bár a TGV 500km/h felett is tud menni sejtettük, hogy most az ICE-hez hasonlóan 300 km/h körül fogunk csak menni.
Amint beszáltunk a vagonba ért minket néhány apró csalódás. Az ülés egyértelműen szűkebb volt mint a német vetélytársnál, és a hátizsákunk sem fért be a szék alá, így azt is még a lábunk mellé kellett benyomorítanunk. A székék két számmal vannak megszámozva. Bár csak az egyik szám világít mindig (gondolom), azért kicsit zavaró volt... Az ICE-n megismert rendszerek legtöbbjének nyoma sem volt. Nem volt egyetlen központi kijelző sem, ami bármilyen adatot kiírt volna az utazás során. A székék fölött elhelyeztt kis digitális kijelzők, amik minden egyes székre lebontva kiírták, hogy az ott ülő utas épp honna hova megy, is csak csak a fehér vonaton voltak megtalálhatóak.
Az út során a telefonommal azért sikerült mérni a sebességet, és ebből kiderült, hogy ekkor is 300 km/h felett haladtunk az út egy részén, azonban összességében nem élveztük az utat annyira. Egy sínpályán történt hiba miatt még vesztegeltünk is egy helyben egy ideig. Így végülis 15 perc késéssel értünk vissza Karlsruhéba. A TGV biztos előnyének mondható, hogy mivel másfelé megy, ezért direktbe el lehet vele jutni Karlsruhéból Párizsba. Ezzel a legrövidebb a menetidő, de nem a sebessége miatt, hanem mert nem kell átszállni.
Összességében ha választani kellene a TGV és az ICE közt, akkor egyértelműen a német verzió a nyerő. Mérnöki szempontból elvileg nagyobb bravúr a TGV de ez ezen a távon nem jött ki, és így a design, és kényelmesség egyértelműen az ICE mellett szól.
Manheimbe 6:22-re kellett odaérnünk. 6:21-kor kezdett lassítani a vonat, és pontosan 6:22:03-at mutatott az órám amikor kinyíltak az ajtók...
18 percünk volt az átszállásra, ami nagyon soknak bizonyúlt, mert csak 4 vágánnyal kellett arrébb mennünk. A kb 15 perc várakozás alatt nagyon átfagytunk.
A második ICE is óramű pontossággal érkezett. Itt már konkrét helyünk volt a kocsiban is. A pályaudvaron előre ki vannak rakva rajzok, hogy a betűkkel felosztott peronon melyik vagon pontosan hol áll meg, és ez alapján hányas számú kocsi ajtó hol van. Mondanom sem kell, hogy a nekünk kellő E betű alatt centiméter pontossággal a megfelelő ajtó nyílt ki. Mannheimből indultunk tovább, jött Saarbrücken, majd Forbach (a határ). Itt jött a francia rendőrség, hogy útlevél ellenőrzést tartson. Eddig igazából kicsit csalódás volt a vonatozás, mert a pontosságot, a kényelmet, és a tisztaságot leszámítva (persze ez sem kevés már), azért nem volt olyan extra érzés ez az ICE.
Aztán Forbach után már kezdett gyanús lenni, hogy még csak most léptünk be Franciaországba, de már csak 1 óra van hátra az útból.
A német tervezés nem is hagyott cserben. Ahogy elindultunk az út leghosszabb etapjára berakták a mozdonyt végre sebességbe. Beletaposott a mozdonyvezető a gázba és el sem engedte azt, ameddig nem értük el a 322 km/h-s sebességet. Ez kb 40 perce volt. Azóta folyamatosan 260-320 km/h között haladunk...
A furcsa érzés az volt az egészben, hogy amikor először úgy éreztem, hogy mostmár lehet, hogy kicsit gyorsabban megyünk, akkor a sebességmérőről kiderült hogy már 260 km/h-t is átléptük.
Összességében nagyon élveztük az útnak ezt a részét, bár a fáradtság miatt Marcsi többször elaludt. 300 km/h felett lehet érezni amúgy csak, hogy mostmár nagyon komoly erőhatások érik a vonatot. Kicsit berezonál néhány alkatrész, és a menetzaj is némileg megemelkedik. Mindezek azonban csak apró kellemetlenséget okoznak, és a kényelmes utazást nem zavarják.
Hazafelé azért szomorúan indultunk. Jó volt a 4 eltöltött nap Parázsban, így nem nagyon volt kedvünk visszajönni a hétköznapi verklibe. Az egyetlen dolog ami jó kedvvel töltött el, hogy akkor most végre kipróbálhatjuk a világ leggyorsabb kerekeken guruló vonatát. Az igazsághoz tartozik, hogy bár a TGV 500km/h felett is tud menni sejtettük, hogy most az ICE-hez hasonlóan 300 km/h körül fogunk csak menni.
Amint beszáltunk a vagonba ért minket néhány apró csalódás. Az ülés egyértelműen szűkebb volt mint a német vetélytársnál, és a hátizsákunk sem fért be a szék alá, így azt is még a lábunk mellé kellett benyomorítanunk. A székék két számmal vannak megszámozva. Bár csak az egyik szám világít mindig (gondolom), azért kicsit zavaró volt... Az ICE-n megismert rendszerek legtöbbjének nyoma sem volt. Nem volt egyetlen központi kijelző sem, ami bármilyen adatot kiírt volna az utazás során. A székék fölött elhelyeztt kis digitális kijelzők, amik minden egyes székre lebontva kiírták, hogy az ott ülő utas épp honna hova megy, is csak csak a fehér vonaton voltak megtalálhatóak.
Az út során a telefonommal azért sikerült mérni a sebességet, és ebből kiderült, hogy ekkor is 300 km/h felett haladtunk az út egy részén, azonban összességében nem élveztük az utat annyira. Egy sínpályán történt hiba miatt még vesztegeltünk is egy helyben egy ideig. Így végülis 15 perc késéssel értünk vissza Karlsruhéba. A TGV biztos előnyének mondható, hogy mivel másfelé megy, ezért direktbe el lehet vele jutni Karlsruhéból Párizsba. Ezzel a legrövidebb a menetidő, de nem a sebessége miatt, hanem mert nem kell átszállni.
Összességében ha választani kellene a TGV és az ICE közt, akkor egyértelműen a német verzió a nyerő. Mérnöki szempontból elvileg nagyobb bravúr a TGV de ez ezen a távon nem jött ki, és így a design, és kényelmesség egyértelműen az ICE mellett szól.
